vasárnap, november 18

A demokrácia ellen – Radu Stanca Nemzeti Színház, Nagyszeben

Ha mást nem is, „A legrosszabbul feliratozott előadás” díját minden bizonnyal megérdemelné a Nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház német tagozata által bemutatott A demokrácia ellen című produkció. A néha olvashatatlan szöveget sikerült olyan helyre eldugni, ahol a közönség fele alig láthatta, de ha ez lett volna az egy órás előadás egyetlen hibája, még el is tekinthetnénk ettől a kellemetlenségtől.



Az üres stúdiótér közepén egy fehér, négyzet alakú építmény volt látható, ez adta meg az Esteve Soler drámájából készült előadás alaphangulatát – no meg az a nagy, fekete pók, mely lomhán ereszkedett le, hogy felfalja a megfestett hálóba gabalyodott házaspárt. A hat különálló képből megalkotott előadás a demokrácia kapcsán kialakult közvélekedés néhány sztereotípiájából és közhelyéből építkezett: a választási rendszer visszásságai, a politikum tisztességtelen játszmái, az emberi élet felértékelődése és az anyagiak fontossága kerültek terítékre, és a listát még bővíthetnénk. Talán ezeknek a közhelyeknek az egy térbe való zsúfolása tette unalmassá az előadást, melyen nem segített a színészi játék sem, hiszen a tipikus figurákat (például a gátlástalan politikust vagy a kiszolgáltatott kamaszt) színpadi klisékkel oldotta meg az előadásban szereplő hat színész.



Amit a színpadon láttunk (vagy sok esetben nem láttunk, mert a doboz-szerű építmény, melyben az események nagy része zajlott, csak bizonyos pontokból volt teljesen látható, aki pedig az emelvényen kialakított nézőtér valamelyik szélére tudott csak felkapaszkodni, az sokszor a fehér oldalfalat bámulhatta), az jórészt ismerős volt. Ami pedig a meglepetés erejével hathatott volna, az román viszonylatban nehezen értelmezhető, aktualitásától megfosztott. Ilyen volt a csadoros nő arab nyelven elhangzó vallomása, melyet szomszédja fordított németre, melyet az előadás ritmusából helyenként kizökkenő szinkrontolmács fordított románra, ezt a nézők az előadás elején kiosztott fülhallgatók segítségével követhették. Bármennyire is foglalkoztatta a darab szerzőjét az arab bevándorlók problémája, a betiltott csador viselete vagy az emigránsok áradatával szemben tehetetlen Nyugat-Európa, Alexandru Dabija rendező észrevehette volna, hogy Románia, és ezzel együtt Szeben sem az a hely, ahová arabok tömegei özönlenek, sokkal inkább egy olyan szegmense a kontinensnek, ahonnan évente több ezren költöznek el, sok esetben végleg.

A különálló képek semmilyen kapcsolatban nem álltak egymással, ami kizárólag azért volt jó, mert a nézőnek lehetősége nyílt a visszaszámlálásra, és az ötödik jelenet után már tudta (és érezte), hogy közel a vég...
tamás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése