Bánk bán,
Bányavakság, Peer Gynt, Jelenetek egy kivégzésből, Világjobbítók, Gegen die
Demokratie – az érdekharcok színrevitelének változatos palettája. Politika,
mint hatalom és egyén viszonya, mint az eszközzé tétel erkölcsös-erkölcstelen
(szempont kérdése) mechanizmusa, mint vágy arra, hogy felfigyeljenek ránk.
Adott a kérdés: a kampányok évében szempont volt-e olyan darabokat műsorra
tűzni, amelyek pimasz értékítéleteket fogalmaznak meg e (jelenvaló) rendszerrel
szemben?
Galactia (Ráckevei Anna), Carpeta (Pál Hunor)
A
nagyváradiak Jelenetek egy
kivégzésből című alkotását vizsgálva mindenképpen igenlő
választ kapunk; Howard Barker drámája azonban ilyesfajta aktuálpolitikai
kontextus nélkül is cselekvésértékű a nemrég önállósult magyar színház
színpadán. Ebből kifolyólag programadónak nevezhető mindaz, amit a színpadon
láttunk – mely jelző talán elfeledteti velünk, hogy mennyire kommersz, szájbarágós
és cseppet didaktikus szöveggel találkozhattunk. Merthogy az angolszász
történet mindenfajta komplexitástól mentes – mélységét tehát nem „peergyntös”
filozófiákban kell keresni, hanem abban, hogy a kijelentések és konfliktusok
mögött felhívó szándék lappang. Úgy tűnik számomra, hogy a rendező (Theodor Cristian Popescu) alapfeladata
a felhívás kiemelése volt: arra sarkallni a nézőt, hogy azonosuljon egyik vagy
másik jól megrajzolt (talán túlságosan jól megrajzolt, hiszen Galactia is
realisztikusan fest...) jellem által képviselt ideológiával. Az már magától
értetődő kellett legyen minden néző számára, hogy a befogadás „egyetlen helyes
útja” az áldozattá tett művész pártfogása.
Az előadás ilyen
jellegű egyérteleműségekből építkezett – ez viszont abszolút nem pejoratív
értelmű, ha számba vesszük azt, hogy a felvállalt üzenet koránt sem ért volna
el annyi emberhez akkor, ha egy szofisztikált, misztikus, nehezen emészthető
koncepció megvalósításáról lenne szó. (Az alkotás tehát egy ideológiának lett alávetve,
épp úgy, ahogy a szóban forgó Lepantói csata ábrázolása is.)
A markáns
üzenet „csomagolása” a látványszínház: a vizuálisan hatásos, vízzel borított
játéktér (mely egyaránt jelölheti Velence városát, a csata színhelyét, valamint
a szépség – tehát a művészet – táptalaját), a sűrű füst, az operaszerű
díszletelemek képkeretbe foglalva sugallják, hogy a történet a valóság
lehetséges ábrázolási formáinak egyike.
Galactia (Ráckevei Anna)
Az alkotó
elméje által megszűrt realitás a „festményen” fel-felbukkanó katonák precízen
megkoreografált mozgásaiban is megjelenik – Galactia (Ráckevei Anna), a felbérelt festőnő fantáziája tehát elevenebb,
mint szeretőjének és egyben ellenfelének, Carpetának (Pál Hunor). A főszereplő több tekintetben is különbözik társaitól,
valóságos jelenséggé növi ki magát. Ő az, aki egyes-egyedül szembeszáll a
hatalmat képviselő dózséval (Kardos M.
Róbert), aki gondolataiban, mozdulataiban és hanghordozásában is Galactia
ellenpontja (e különbség kapcsán említeném meg, hogy Ráckevei Anna a debreceni
Csokonai Színház tagjaként érkezett Nagyváradra, vendégszerepelni). És
végül ő az, aki vereséget szenved, hiszen a politika rendelkezik azokkal a
megoldásokkal, amelyekkel mindent a szolgálatába állíthat (ennek tanúi is
voltunk a fesztiválindító előadás alkalmával).
Még azt is,
ami ellene született.
Felhívást
intézett tehát a Szigligeti Színház – mostmár nem csupán a
nagyváradiaknak. Mindnyájunknak el kell menni... mondhatnánk –
de tudjuk-e, hogy merre induljunk...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése