Szerintem szRéka soha nem alszik. Bármikor
írok neki SMS-t, hajnali háromkor vagy hatkor, azonnal válaszol.
A fáradtságtól néha percekre elbambulok. Majd
újból kiélesedik minden, és futok tovább. Annyi megírásra váró és vágatlan
szövegünk van még: és itt az utolsó nap. (bRéka megnyugtatott, hogy a dráMA
blogjára még egy hónappal később is töltöttek fel anyagokat. De én szeretném
minél hamarabb lezárni.)
Különben ma tombol a káosz. Bennem. Elfelejtem,
hogy Emőke éjszaka elvállalta a Scapint – éjszaka annyi mindent mond/anak az
ember/nek, amire másnap nincs emlékezés –, és délben Tamásra akarom sózni, hogy
írjon róla. (Szegény Tamást már reggel el akartam küldeni Fórumra, de nem értem
el. Közben megjelent Árpi és vállára vette a feladatot – mindezt a helyszínen
lévő szRékán keresztül szerveztük le telefonon.) Aztán háromnegyed négykor rádöbbenek,
nincs senki a szebeniekre, úgyhogy ismét hívom Tamást, aki épp a város túlsó
felében kávézik, és kérve kérem, mint anyját a gyermek, pattanjon azonnal
taxiba.
Na jó, túlzó ez a retorika: önmagától működik
a csapat, csodás a kooperáció, mindenki pont azt csinálja, amiben a legjobb.
bRéka a technika (és még jópár dolog) angyala.
Nélküle a blog nem úgy nézne ki, ahogy. Nem lenne blog.
Hogy lehet naplót írni, ha a gyakorlatban nem
tagoljuk a napokat? (Tamás posztja a facebook-on: Hogy
kíván jó éjszakát egy fesztivál-blogger? Jó reggelt!)
Kitaláltam azt, ami nem működik. Az volt az ötlet,
hogy kiteszünk egy nagy papírt a falra és közösen írjuk meg az utolsó napi
FESZT-LÍRÁT. Három mondatot sikerült összekaparni estig. Íme:
„Jót tett nekem az együttgondolkodás.
Szocio-logiko-hiszteriko-szellemileg.” (szRéka)
„Mindenki nyerít. A mondanivalónk végét így
zárjuk: na, mindegy. Áh, én ezt nem értem, na, mindegy.” (emőke)
„Én szívesen kiosztanám a legjobb állófogadás
díját is! (Az alkohol ugyanis inspirálja az alkotást.)” (árpi)
A szebeniek elvettek egy órát az életemből. Bocs,
másfelet, mert fél órát várakoztattak. Ma jó színházat nézni se volt idő,
nemhogy rosszat… Amúgy, esküszöm, fát lehet hasogatni a tekintetemen. A Scapint
már láttam, szünetben nem mentem vissza, próbáltam haladni a szövegekkel. Az
előadás fesztív végét azonban a cigizdében (rekreációs dohányzás) csíptem el: egy
öltönyös férfi azon dilemmázott – öt másodperce volt erre –, hogy a vörös
bársonnyal leterített asztallal együtt tolja-e színpadra a hatalmas virágcsokrot.
Győzött a józan ész, hurrá.
Egy óra alatt összerakjuk a szerkesztőségi
díjlistát, és közben igen jól szórakozunk. Ám a sietség: kifelejtjük az
udvarhelyiek Plazmáját, amin jól szórakoztam. Nem baj, ide bekerül. Legyen az
övék: a legelőadásabb felolvasószínház díja. Biztos van még, ami kihullott a figyelmünkből…
Ugye, apró fricskáink nem bántottak senkit túlságosan?
Éjjel kettőkor végre mi is eljutunk a
Moszkvába. Végre megiszunk valami alkoholt. Egy asztalnál Fazakas Márta
elmélyült beszélgetést folytat Szabó K.-val. Gondterhelt arcuk azt sugallja,
fesztiválkiértékelő zajlik. Nem merek köszönni, komolynak tűnik a helyzet.
Miközben szerkesztőségileg lazulunk – bRéka és Emőke egyre inkább alvó
állapotban –, Sebestyén Abát többször látom jobbra-balra cikázni a folyosón. Vajon
mit keres? Remélem nem a kijáratot.
Tamás elmélete: az ember akkor fanyalodik
sörre, ha a pultos nyomást gyakorol rá, és nincs ideje eldönteni, mit rendeljen.
Mélyen egyetértek. De nem hatódtam meg az „utolsó kör” fenyegetéstől, fröccsöt
kértem. Különben milyen szokás kólával keverni a sört, Tamás, kártékonnyal a
keserűt?
Emőke: „Valami nem stimmel velem, folyik a kád
oldalából a víz, miközben tusolok. De ha bRéka tusol, nem. Mi a probléma? Nem
értem.”
Kiderítettem, miért kellett fesztivállakókként
a night clubban reggeliznünk egyik reggel, de ezt a titkot sírba viszem.
Van egy halott, meg se született rovatunk,
mert – bár van fantáziánk – nem tudunk rajzolni. A ZIP-SZÍNHÁZ (lett volna). Az
volt a koncepció, hogy minden előadást három-négy képkockába, miniképregényként
sűrítsünk össze. ZIP, RIP.
Árpi hol van? Mert nincs itt.
Bírom Emőke fanyar humorát. Majdnem úgy adja
elő, mintha nem humor lenne, nekem is időbe tellett, míg felfogtam. Lassú víz.
Iszapos partot mos.
Demeter Kata mondata, amit kivágtunk a vele
készített interjúból, hogy aztán mindenhol máshol használjuk: „Vannak helyzetek
és benyomások.”
bRékával még vasárnap is
rendezgetjük a blogot. Amíg vonataink nem indulnak.
anikó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése